Egy magyar gyerekrajz is életre kelhet az IKEA-ban

Mintegy 800 magyar gyerekrajz közül egy akár életre is kelhet az IKEA-ban

Az IKEA gyerekrajz-pályázata évek óta nagy népszerűségnek örvend, ezúttal mintegy 800 alkotás érkezett Magyarországról a felhívásra. Hat győztest választ a svéd lakberendezési vállalat világszerte, ezek a rajzok jövő karácsonykor puha játékként elérhetőek lesznek az áruházakban. A játékokból befolyt összeget az IKEA jótékony célokra ajánlja fel, tavaly 12, gyermekekkel foglalkozó szervezet között osztottak szét több mint ötmillió forintot.

Bip robot – Mátyás 6 éves

Ismét az ifjú játéktervezőké volt a terep az IKEA-ban. Idén októberben is ceruzát és zsírkrétát ragadtak a gyerekek, hogy papírra vessék álmaik figuráját. A három magyarországi áruházban összesen 778 rajz készült, ezek egyike akár a jövő évi győztesek egyike is lehet.

A helyi győztes rajzok kiválasztásában minden IKEA FAMILY tag segíthet, aki legkésőbb október 30-ig regisztrált.

A szavazás az IKEA FAMILY internetes felületén elérhető 2018. november 5-26 között. Minden áruházból 5 alkotás továbbjut a nemzetközi fordulóba, Magyarországról 15 ifjú játéktervező kerül majd be a végső döntőbe. A nemzetközi mezőny 6 legjobb alkotásából valódi puha játékfigurák készülnek, melyeket 2019 karácsonya előtt lehet majd megvásárolni az IKEA áruházakban.

Baby sárkány L.Léna 11 éves

A gyerekrajz-pályázat puha játékainak eladásából befolyt teljes összeget az IKEA gyermekekkel foglalkozó szervezetek, alapítványok támogatására fordítja. A tavalyi kollekcióból származó több mint ötmillió forintot 12 magyarországi szervezet számára ajánlotta fel a svéd lakberendezési vállalat. A puha játékfigurák idei kollekciójának darabjai november végétől elérhetőek az IKEA áruházakban.

Boróka – P.Lilla Enikő 9 éves

Ez is érdekelhet