Tavasztündér Japánban varázsolt

Zsuzsi és Iván Japánba utazott, teljesen véletlen, hogy ezt cseresznyevirágzáskor tették. Mikor megláttam az első fotóikat az Instagramon azonnal megkértem őket, hogy a magazin számára készítsenek pár képet.

Annyira jól sikerült a fotózás, hogy nagy nehezen tudtam csak kiválasztani azokat, amelyeket a bejegyzésbe teszek, mert rengetek készült.

Miért éppen Japán?

A kulturális különbség miatt izgatott az ország. Sok dolgot hallani, olvasni, látni Japánról, de kíváncsi voltam arra, hogy ezek a dolgok élőben is úgy vannak-e.  Én általában azért utazok, hogy közelebb kerüljek magamhoz. Úgy gondoltam ha egy ennyire másmilyen és távoli helyre megyek, jobban ki tudok kapcsolni, el tudok veszni és meg tudom találni magam.

Hogyan terveztétek meg az utazást?

Alapvetően sem túra tervünk, sem különösebb céljaink nem voltak a turisztikai látványosságokat illetően. Ahogy felkeltünk, mindig rákerestünk az interneten arra, hogy mit érdemes megnézni. Merő véletlen, hogy a látogatásunk egybeesett a cseresznyefák virágzásával. A szállásunk nem messze volt az Ueno parktól, ahol van egy elég népszerű cseresznyefa sétány. Amikor először jártunk ott, március 16-án, még csak egy-két fa virágzott.
Fotó: Mári Zsuzsi
Fotó: Mári Zsuzsi

Napról napra nyíltak a virágok

A kirándulásunk utolsó napjaiban (23-án este és 24-én reggel)  volt lehetőségünk visszamenni, és megcsodálni a virágba borult fákat. Gyönyörű volt, sajnos a fényképek nem tudják igazán visszaadni az élményt. Olyan, mintha a tavasz tündére elvarázsolta volna az utcát és az embereket, akik arra járnak.
Fotó: Mári Zsuzsi

Készülnek a fotók

Fotó: Mári Zsuzsi

Mehet az Instagramra

Fotó: Mári Zsuzsi

Társas élmény

Nagyon érdekes volt látni a hagyományos piknikezőket a fák alatt. Romantikázó párok, családok, baráti társaságok a cseresznyefák alatt terítenek és onnan nézik a virágzást akár nappal, akár sötétedés után.
Fotó: Mári Zsuzsi
Fotó: Mári Zsuzsi
Ami szokatlan, hogy itt az irodaházak előtt, vagy a mellékutcákban is cseresznyefa van, tehát a legeldugottabb helyen is látni lehet a virágzást, nem csak a népszerű parkokban.
Fotó: Mári Zsuzsi

Éjjel csodaszépek a kivilágított fák

Fotó: Mári Zsuzsi

 

Minden fa egy egyéniség

Fotó: Mári Zsuzsi

Fotó: Mári Zsuzsi

 

Fotó: Mári Zsuzsi

Köszönet a fotókért Zsuzsinak, akinek az Instagram oldalát itt találjátok.

Ez is érdekelhet