Keresztszemes madárházak – bemutatkoznak a tervezők!

Miért kezdtem el keresztszemezni tanulni nyolc évvel az után, hogy elhatároztam bele kellene vágnom? Csak egy olyan tervet kellett találnom, amelybe beleszeretek – ez pedig egy madárcsicsergős hónapsoroló lett.Ahogy megláttam a januári tervet, amely a Facebookon került a szemem elé ebben a csoportban, azonnal tudtam, hogy most jött ez az idő arra, hogy megtanuljam a keresztszemes hímzést.

Fotó: Foltos Boltos

Februárban már azt is tudtam, hogy szeretném azokat a Hölgyeket is megismerni és persze bemutatni, akik a terveket megálmodják és megrajzolják, Móricz Tündével beszélgettem, ami egy ideális helyzetben egy tea vagy kávé mellett történt volna meg, de most a Facebook segítségével virtuálisan találkoztunk.

Nem sokat tudok rólatok, mint tervezőkről, pár mondatban bemutatkoznátok?

Először is köszönjük, hogy bemutatsz minket. Évtizedek óta ismerjük egymást, kollégák és barátok voltunk/vagyunk.

Tanner Timi – Vintage Tulip Design, Szabó Zsuzsa és Móricz Tünde – Foltos Boltos. A csapat magyar hangja pillanatnyilag Tünde.

Nagyon régóta alkotunk együtt, sok-sok technikát kipróbáltunk már, de a keresztszemes hímzés valahogy mindig átszőtte a napjainkat. Sok kedves munka közül Zsuzsával sokáig, egyedi keresztszemes ékszereket készítettünk, ezekkel kétszer hoztunk el különdíjat a Országos Keresztszemes Kiállítás és Versenyről, ugyaninnen Timi egy Büszkeség és balítélet ihlette képpel tette ugyan ezt.

A tervezők

A mostani örömhímzés már régóta érlelődött bennünk és mivel évekkel ezelőtt már volt egy hatalmas hímzős projektünk, amiben a Timi álmodta fantasztikus tulipános kert megalkotására invitáltuk a műfaj kedvelőit, úgy éreztem most rajtam a sor. Akkor én voltam a technikai háttér, most én (Tünde) vagyok a tervező.
A terveket a Foltos Boltos blogján teszik közzé a tervezők minden hónapban.

Miért pont madárházak vannak a terv középpontjában?

Imádom a madárházakat és a finom apró mintákat, a szerelem 2015-ban szövődött ezekkel a bájos kis építményekkel, egy dobozka készítése közben, ami karácsonyi ajándék lett egy kedves hölgynek. Azóta megszállottan gyűjtöm a fotókat (Pinterest is a barátunk) ezekről a csodás kis építményekről és amikor csak időm engedi mintákat rajzolok belőlük.

Fotó: Foltos Boltos

Hogyan oszlik meg a tervezői munka köztetek?

2020. decemberében jutottunk el Zsuzsával arra a pontra, hogy megnyitottuk Etsy boltunkat, ami ugyan még nagyon kicsike, de folyamatosan dolgozunk, hogy intenzív növekedésbe kezdhessen. A minták tervezése főként az én asztalom, éjjelente, mikor már alszik a család apraja nagyja jöhet az alkotás. Persze az én munkám egy fabatkát sem érne Zsuzsa csodálatosan precíz öltései és segítő ötletei nélkül, ami minden egyes elkészült képen látható. Timi, mint ilyen projektekben jártas profi most, saját mintáinak megalkotása mellett rengeteg tanáccsal és jobbnál jobb ötletekkel lát el, amikor kicsit megakad a munka.

Hogyan képzeljük el az alkotó folyamatot?

A tervezés egy folyamatos dolog, ébredéstől elalvásig tart. Mindegy, hogy épp a gyerekeket indítom suliba, főzök, vagy a kicsivel foglalkozom, az a pici kerék folyton forog a fejemben.

Minden hónapot a rá jellemző kis elem díszíti, ahogy eddig is láthattátok, a virágokat az évszakok hozzák magukkal, de persze nagyban befolyásol, hogy melyik virágot szeretem s melyiket nem.

A madaraknál számomra fontos, hogy ne légből kapott kis csipcsirippek legyenek, hanem létező kis lények. Ebben akkor lettem egészen biztos mikor egyik kedves csoport tagunk 9 éves madárimádó kisfia Karcsi elengedhetetlenül fontosnak tartotta, hogy megtudja, milyen madárka szerepel a mintán, amit az anyukája hímez.

Készen van már minden hónap mintája?

A minta nagy része már teljesen kész, ám a finomításokat én is csak hónapról hónapra végzem el, hogy az újonnan jövő ötleteket is bele tudjam szőni.

Fotó: Foltos Boltos

Nekem nagyon tetszik a SAL – stich along – amely keretében a kezdők és a halakók is együtt alkothatnak és mindenki a saját ízlésére, akár fonal készletére szabja a kapott tervet – ez a csoport miért fontos neked?

Fontos, hogy ebben a „furcsa” világban legyen valami szép, valami kedves. Legyen az az alkotás öröme, vagy új barátságok kezdete, vagy a segíteni akarás, vagy csak a gyönyörködés mások alkotásaiban. Nekem felettébb inspiráló, napról napra látni, hogy milyen örömmel készíti el a kezdőtől a profiig mindenki a mintánkat, hogy hónapról hónapra várják és lelkesen vetik bele magukat az újabb hónap elkészítésébe.

Nekem fontos, hogy olyan mintát tervezzek, aminek a hímzése valóban öröm és sikerélmény egy kezdőnek is. Nincs benne kismillió árnyalat és félszem, amelyek valóban csodássá tudnak tenni egy képet, viszont egy kezdőnek olyan kihívást jelenthetnek, ami akár kedvét is elveszi ettől a nagyon szép és értékes hobbitól.

Fotó: Foltos Boltos

Így ismerik meg a tervezői stílusod többen?

Remélem, hogy ez is benne lesz a pakliban. A már említett Etsy boltunkban akad még madárházikós minta valamint egyéb házikós, egyenlőre leginkább karácsonyi minta – mert, hogy a másik gyengém a karácsony – , de folyamatban van egy tavaszi minta sorozat is, remélhetőleg hamarosan azt is láthatjátok, mind a blogon mind a boltban.

Nagyon jól ki van dolgozva a terv, mint kezdő nekem ez nagyon fontos. Hogyan készül el egy rajz? Van hozzá egy program?

Igen, a PcStitch tervező programot használjuk, ez egy kifejezetten keresztszemes minták tervezésére való program. A kezdet kezdetén papírra rajzolgattam, de amint megvásároltuk ezt a programot a pillanat műve volt beleszeretni.

Milyen kulisszatitkot árulnál még el a madárházas projektről?

Hmmm…kulisszatitok, eddig biztosan az volt, de akkor most elárulom, hogy mindenkinek, aki 2021.december 31.-ig elkészül a teljes minta kihímzésével és fotót, küld vagy posztol róla, annak valami csekélységgel fogunk kedveskedni. És ha már titok, akkor azt is elárulom, hogy minden évre tervezünk majd egy ilyen örömhímzést, a jövő évi már most körvonalazódik.

Nagyon köszönöm Tündének a válaszokat és nagyon örülök, hogy bár csak virtuálisan, de megismerhettem az alkotókat.

Itt találjátok a Birdhouse SAL 2021 csoportot, amelynek már majdnem 500 segítőkész tagja van!

A tervezők oldalait itt találjátok, mindet érdemes felkeresni és követni! 

http://foltosboltos.blogspot.com/
https://www.facebook.com/foltosboltos
https://www.etsy.com/shop/MyMagicalWorldFB

https://www.facebook.com/vintagetulipdesign
https://www.etsy.com/shop/VintageTulipDesign

Ez is érdekelhet