Lakáseladás 24 óra alatt – alapos előkészítéssel

Még mi is meglepődtünk, amikor az első vevő az első megtekintés után ajánlatot tett, tehát 24 óra alatt elkelt a lakás. A gyors eladást, nagyon sok munkaórával készítettük elő és egy csapat dolgozott a sikeren!

A lakás 35 nm2-es és alaposan fel lett újítva, a terek átgondolva, tehát nagyon jó alappal indultunk. A lakás felmérése után tudtuk, hogy bútorokat kell bérelnünk, hogy jól be tudjuk mutatni a lakás lehetőségeit.

A szépen felújított bejárati ajtó mögé nézzünk be, mit találunk:

Fotó: fotokneked.hu/

A kis előszobából nyílik a gardrobe, a fürdő és az egyik sarokban található egy reggeliző, lenyűgöző poszterrel

Fotó: fotokneked.hu/

A hullámvonalas fotó tapéta szépen hozza vissza az ajtókon látható mintázatot.

Fotó: fotokneked.hu/

A konyha kicsi, de az alapos tervezésnek köszönhetően minden benne van, ami kell valamint szép és letisztult.

Fotó: fotokneked.hu

A nappaliban is igyekeztünk megmutatni a lehetőségeket, elkerülve a zsúfoltság érzetét, kevés de nagyon szép bútort használtunk, sok kiegészítővel.

Fotó: fotokneked.hu/

Úgy elkezdeném a könyvet olvasni, ebben a sarokban.

Fotó: fotokneked.hu/
Fotó: fotokneked.hu/

A fotózáskor mindig használunk élő virágot, csak ez után helyettesítjük őket selyemvirág megoldásokkal. Elbűvölő, ahogy a természetes színek feldobják a szobát.

Fotó: fotokneked.hu/

A fürdőben is élő virággal dolgoztunk

Fotó: fotokneked.hu/

 

Sok óra munkát vitt el a tervezés és a megvalósítás, az előkészületek és, hogy minden időben valósuljon meg.

Megérte, hiszen rekord idő alatt kelt el a lakás és a megrendelőnk nagyon elégedett. Köszönjük, hogy szabad kezet adott és hitt a lakásfelkészítés hatásában.

A szupercsapat tagjai:

Staging és szervezés: Molnár Melinda Kertes ház magazin

Bútorbérlés: Nadina Interior

Élő- és selyemvirág dekoráció a lakáshoz szabottan: L’ariane

Fotó: Hammang Henrik Fotokneked.hu

 

Ez is érdekelhet